pálhegyi máté fuvolaművész

1975-ben születtem, Budapesten. A zenetanulást 5 évesen kezdtem, a fuvola mellett hegedültem, zongoráztam is. A Konzervatórium után a budapesti Zeneakadémián folytattam, ide később, tanárként tértem vissza. Zenetanári, kamaraművészi, és Koncertfuvolista diplomáim megszerzése után korábbi mestereim közül többen nem csak tanár kollégáim lettek, hanem rendszeresen közös fellépéseink is vannak.

A tanulmányok befejeztével - és részben azok mellett - sokmindent kipróbáltam, a szimfonikus zenekartól kezdve a hippibandákig, majd egyre komolyabb felkéréseket kaptam. Részt vettem Magyarország első reneszánsz zenét játszó együttesében, valamint első nemzetközi hírnevű barokk zenekaraiban tagként és szólistaként is, számos lemezfelvételt készítve.

Szimfonikus zenekarok kíséretében J.S. és C.P.E Bach, valamint Mendelssohn virtuóz darabjaival lehettem szólista. A magyar Bartók Rádió 1997 óta rögzíti, vagy élőben sugározza a koncertjeimet. Később lettek saját projektjeim is.

Nagy János „Yancha“-val megalapítottuk a 25 fős, szimfonikus jazzformációt, a Free Style Chamber Orchestrát, kiadtunk négy lemezt. Lett saját kvartettem is, a By Heart Quartet, valamint megjelent első, szólólemezem “La Musique” címmel, amely a századelős Párizs kamarazenéit tartalmazza.

A zene mellett a társművészetek, az irodalom, a színház is mindvégig központi szerepet töltöttek be művészeti tevékenységemben.

Sokat játszom és improvizálok is. Pálúr János és Fassang László (Notre Dame-i orgonisták), Kántor Balázs (a NFZ szólócsellistája), Vajda József (a Magyar Rádió egykori szólófagottosa), Kuklis Gergely (NFZ koncertmestere), Máté Balázs (Jordi Savall continuósa) kamarapartnere voltam/vagyok, jelenleg az Aura Musicale kamarazenekar tagja és szólistája.

Azt, hogy hány lemezen játszom, nem lenne könnyű összeszámolni. Valahol ötven és hetven között. A számos pozitív sajtóvisszhang egyike a talán legnagyobb amerikai szaklapban, a jazziz magazinban olvasható, ahol Mizar együttes lemezén megjelent fuvolaszólómat emelték ki.

A fellépéseim mellett huszonhat éve tanítok is. Egy magyar vidéki zeneiskolában kezdtem, később a Liszt Ferenc Zeneakadémián folytattam, míg végül Bécsben saját vállalkozást hoztam létre: a Vienna Flute Studio-t.
Jelenleg Bécsben élek.




© Máté Pálhegyi Vienna Flute Studio 2020 Photos by Nancy Horowitz
AUF DEUTSCH     IN ENGLISH